|
A Keleti Ébredés Közalapítvány Khsz. 1998-ban jött létre azzal a céllal, hogy a térségben élõ hátrányos helyzetû munkanélküliek, ezen belül kiemelten a roma kisebbséghez tartozó egyének foglalkoztatását elõsegítse, ezáltal csökkentse a munkanélküliségbõl adódó problémákat. A Közalapítványt 7 település önkormányzata hozta létre: - Baktalórántháza
Ezeket a településeket az országos értéket meghaladó munkanélküliségi ráta, valamint a roma kisebbség nagy aránya jellemzi. Az alapítók úgy gondolták, hogy közös összefogásban, közalapítványi formában jobban tudják segíteni saját lakosságuk érdekeit. A Keleti Ébredés Közalapítvány 1998-ban kezdte meg tevékenységét munkaerõ-piaci felnõtt képzés, valamint a képzésekhez kapcsolódó munkaerõ-piaci szolgáltatások területén. Ekkor körvonalazódott igazán a Közalapítvány tevékenységi köre: - Munkaerõ-piaci felnõtt
képzés
A Közalapítvány felvállalta a hátrányos helyzetû roma lakosság felzárkóztatását. Ennek elsõ lépéseként az analfabetizmus arányainak csökkentését megcélozva, felzárkóztató tanfolyamokat indított a nyolc általános iskolai bizonyítvány megszerzése érdekében. A felzárkóztató programoknak igen nagy sikere van és jelentõs támogatást élveznek a helyi általános iskolák részérõl is. Ezzel tulajdonképpen létrejön a felzárkózás alapfeltétele, mely szerint a tanulók szakmai képzésbe vonhatók. A Keleti Ébredés Közalapítvány a továbbiakban is tervezi a felzárkóztató képzések indítását, valamint az erre épülõ speciális szakmai képzések kidolgozását, bonyolítását a megyében élõ cigány kisebbséghez tartozó munkanélküliek részére. A közalapítvány részt vett a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Munkaügyi Központ által 2000-ben kiírt „A hátrányos helyzetû családok munkaerõ-piacra történõ visszahelyezése érdekében” címû pályázatán, amely során a Csengeri, Fehérgyarmati, Vásárosnaményi munkaügyi kirendeltségek területén vizsgáltuk a munkanélküli családok jövõbeli esélyeit. A magalakulásunk óta eltelt idõszakban számos pályázatot nyújtottunk be a hátrányos helyzetû munkanélküliek felzárkóztatására vonatkozóan (Phare, Ofa, valamint helyi pályázatok), de sajnos kevés sikerrel. Szándékunkban áll egy projekt menedzsment létrehozása, amelytõl további sikeres programok megvalósítását várjuk. A Khsz felnõttképzés terén élvezi a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Munkaügyi Központ bizalmát, amelyet eddigi eredményeinknek köszönhetõ. Civil szervezetként a megye legeredményesebben mûködõ munkaerõ-piaci képzõ szerve. Közalapítványunk nemcsak beszél az esélyegyenlõségrõl, de ennek érdekében cselekszik is. A Közalapítvány a továbbiakban
is felvállalja a leghátrányosabb, munkanélküli
rétegek felzárkóztatását, foglalkoztatási
esélyeinek növelését. Reméljük, hogy
ebben partnerekre is találunk majd a jövõben és
több szervezet összefogásával jobb eredményeket
is fel tudunk majd mutatni.
Nyíregyháza, 2003. május
12.
Lõkös Sándor
|